Bagi László Hezekiah:
Lélekbõl-dal

Üvegfalakon át világít be az élet,
Suba-meleget terít rám a kandalló tüze,
Arcomat simítva lobognak a fények,
És könnyek gyöngysorából mosolyt fûzve:
Megmerítkezik Szeretetben a lélek,
Hogy sötét fátylak gondterhét messze ûzze…


Rügyet fakasztó Tavasz ébred a tájra,
Gondolatoktól nem terhelt világ a holnap,
Nyitánya madárdalban röppen már ma,
Mégis Csönd leheletében vagyok ott, ahol vagy:
Némaságot ajkad kulcsol a számra,
S minden mozzanat egyetlen ölelésbe olvad…

Nap tüze éget. Élet-vizet hoz lágy patak.
Puha párnát tart a föld. Mesét suttog a szél.
Álmodni térnek a ki nem mondott szavak…
És tiszta szíved áldásban az én szívemhez ér:
A legtöbbet hoztad el nekem, önmagad…
S az örökzöld idõben lelked a lelkemben él…