Bagi László Hezekiah:
Végtelen

Csillagok fényének szövétneke,
Angyalok érchangú karéneke
Tölti be az ürességet a kozmoszban
S hangjuk mellett születek újjá holtomban.

Mindened enyém s mindenem Tiéd,
A víz füröszt, a tûz, mi szívünkben ég,
A föld, melybõl a forma kél s melybe vész,
S a szél, mely szárnyán szellemem útra kélsz.

Távolra utazom, lábak nélkül, mozdulatlan,
S Mindenhová érkezem egyszerre a Gondolattal.

Nem húz gravitáció, nem kattog óra,
Nem emlékszem a sok kimondott szóra,
Nem gondolkodom értelmükön már,
Mert nem szó többé, az ami vár.

Magamhoz ölelem és magához ölel,
Soha nem voltunk még ilyen közel,
S mégis mindig itt volt – óh, én még látni képtelen,
Megnyílt elõttem mi mindig is hívott, ahonnan jöttem:
A Végtelen.

Bagi László Hezekiah