Bagi László Hezekiah:
Szép a lét

Meghökkentõen szép a világ,
Rádöbbensz élni: mégis érdemes,
Mert nem választ el a halál,
Ha a sírra kerül a virág,
Mert lelkünk kényelmes,
Baráti otthonra talál.

Ott már együtt leszünk,
S mégsem leszünk meghalva,
Kicsit hóemberré válunk,
Meghalunk s mégis élünk,
S még mindig fülelünk a zajra,
S bár ajak nincs, mit összezárunk,

Még mindig szólunk,
S látjuk kedves testedet, óh, nõ,
Vagy erõs izmaidat, férfi,
S bár nem tudsz rólunk,
De melletted lép õ
És szavaidat érti.

Õrangyal, ki emberré lesz,
S ember, ki újra tiszta lélekké,
S kebelébe zárja a földet,
S megérti: szépséges e nesz,
Mit a Kozmosz szel ketté
S Isten hangja, mi eget dönget,

De szelíden szól hozzád,
Mint a nesz, éjjel és nappal hangja,
Mi távol tart a hazugságtól.
Virágok, friss levegõ vár rád,
Erdõ, mezõ, méz, vadalma,
Körte, a sárga, óh, Fortunától.

Vár a sík, a folyó, a hegyek,
Selymesen patakzó vizek, az esõ,
A tenger, a puha föld, az ég,
Rokonod, barátod; és megyek,
Hogy együtt viduljon õ
Velem, és sokáig tartson még.

Vár a madárdal, a tücsökzene,
Zümmögõ méhek, gyönge pillangó,
És megannyi gyönyörû kép,
Kellemes érzések, miknek talán nincs neve,
Mert kimondhatatlanul jó,
Hogyha lábad újra otthon lép.

Várnak ránk és szeretnek,
S nekünk is szeretni kell.
Mosolyog a virág, mikor azt tép
Az ember, pedig megölitek,
S majd egyszer neked is múlni kell,
S akkor rájössz: az élet milyen szép…

Bagi László Hezekiah