|
|
Bagi László Hezekiah:
Búcsú a földi léttől
„Elmondok mindent, mintha vallanék,
Elmondom mi jó s mi rossz emlék,
Szívem búját s örömét,
Úgy, mint vallja a puszta lét…”
Rossz emlék: amikor nem voltam Veled,
És jó: hogy Te velem voltál,
Tudni, hogy szíved és szívem szeret,
És minden szó, amit szóltál…
Minden mozzanat zenévé teszi lelkemet,
A kottáját írod,
Mosolyod farag szívemben verseket,
S könnyeket lát sírod…
Gyöngyökké patakzanak, harmattá lesznek,
Virágszirmokon,
Táncolnak, s boldog-fájón keresnek,
Túl az álmokon…
„A végtelent nem éri meg talán egy sem,
Amire azt lehet mondani, ez is szerelem,
De van, mely megéri az ember végzetét,
S nem folyik ily gyorsan szerte-szét…”
Guruló könny, s tiszta folyó az élet,
Melyben mindig benne vagy,
S a Tőled kapott Tűzben égek,
Lelked soha el nem hagy…
„Lángolj szívem, lángolj jobban,
De el ne lobbanj nagyon gyorsan,
Ha már égsz, hát égj örökké,
El ne aludj, soha többé…”
S tudjuk, örök a Láng, fénye él,
Hol a földön, hol az égben,
De végtelent táncol és zenél,
Virágot hint a szélben…
2006. október 14.
Az idézett versszakokat édesapám írásaiból kölcsönöztem soraimhoz.
Itt volt velem, s most búcsúzik a földi léttől, s üzeni nekem is, ahogyan a mondás is tartja:
\"Ne a haláltól félj, hanem a meg nem élt élettől! Nem kell örökké élned, csak élned kell!\" Ő élt.
|
