|
Bagi László Hezekiah: Ezt a dalt kerestem
Ezt a dalt kerestem…
Nagy folyó, faág-tutaj és papírhajó, Napsütés, eső, szivárvány, csukott ajtó, Ne mondj semmit, hisz te is tudod: fáj a szó.
Elindultam, de a kulcs még nálam maradt, Árnyak közt vezet utam, a ruhám szakadt, És az eső… Furcsa ez a kék ég alatt,
Mégis jó, a fájó szavakat mossa el, És egy szép gondolat mosolyával ölel, Hogy majd a tegnap az új holnapban jön el,
Betakar, álmot hint, ahol minden oly szép, Friss szél tárja a szürke felhők sorát szét, Vitorlát bont nekünk, csillagzivatart, fényt.
És már nincsenek könnyek, csak igazgyöngyök, Nincs több kérdés, se jóslat, az ég már döntött, Harangjáték van, és új színeket öltött
A víz, a tűz, az ég, a föld, a szív s lélek, Szemeinkben tükröződik így az élet, És hullámzanak az éjszakai fények,
Játszanak, ahogy a gyermek, vagy egy zenész, Ki épp lelkét kottázza, elcsitult az ész, De most arra nincs is szükség, legyél merész,
Engedd szabadon az álmod, szárnyalj, lehet, Legyen közel a végtelen, nyújtsd ki kezed, És ne csüggedj, mert van még egy Szív, mely szeret…
/Hezekiah, Iszathámi, 2006. augusztus 24./
|