|
|
Bagi László Hezekiah:
Önmegismerés, Őszinteség
Hazugság, gyűlölet, átkok, a harag lehelete áramlik a világban,
A kiontott vér egykor élő zenéjének tüze sistereg - minden irányban,
Fájdalmas sóhajok marnak kínzón lelked mélyébe, sebet ejtve,
Sötét fellegekben pihen, majd könnyként fakad ki az élet terhe…
Mit tehetnénk? Csöndben bujdokolva várhatnánk a fényt…
De mi összekulcsolt kézzel, imáinkban megszólítjuk a Szerető Lényt,
Minden rezzenésben az árkánumot keresve, újabb megváltást.
Tehetetlenség nélkül, nem magunk cselekedve, hogy lásd:
Önmagad megismerve, nyíltan lépve ki az élet színpadára,
Már nem színlelt játékban, de vidáman figyelünk a madár dalára,
És színesen éljük meg a Pillanatot, ahol szabadon folyik az Idő,
Megmetszünk egy ágat, hogy a másikon majd a virág kinő,
Hagyjuk, hogy áramoljon szívünkből a felszabadult Szeretet,
S engedd, hogy a Jó Szél vigyen tovább, kísérje léptedet,
Félrehajtva a harag függönyét, tudatlanság fátylát,
Hogy tisztuló utadon angyalok éneke gyújtson fáklyát…
Nyiss ajtót, hiszen Ő kopogtat, és nyújtsd a kezed,
Hagyd beteljesedni, hogy tettedben a Szívedben Élő vezet,
S csak nézz a szemembe, mosolyogj rám, mind egyek vagyunk,
Ne sajnáljuk osztani lelkünk e csodáját, hisz minden nap kapunk,
Amikor Te Reménnyel, Hittel átitatva a Fényt magadhoz engeded,
Hogy szebb legyen minden, és saját Szépséged megleled,
Abban, hogy őszintén, megélve, Önmagad tudva élsz, Szeretettel…
…Ez a nem-cselekvés igaz tudománya, s ehhez… Ember kell!
Jászapáti, 2006. július 27. Bagi László Hezekiah
|
