|
|
Bagi László Hezekiah:
Néznek a tegnapok
Végső órád hajnala felöltözött néked színpompás ruhájába,
Felkelt a nap, hogy búcsúztasson és elkísérjen atyja házába,
Kihúnyó csillagok és az új pirkadat, egy halál és egy élet,
Magasba emelkedem, innen megtér s Mindenhol lesz a lélek.
Hív most az út, néznek a tegnapok,
Kigyúló fények közt én meghalok,
De ne sírj, legyen az emlékem örök,
Hisz te is tudod, egyszer visszajövök.
Nem kell a könny, ölellek téged,
Nem kell bánat, végtelen az élet!
Tedd most két kezed a kezembe,
Mosolyogjon szemed szemembe!
És emlékezz: a perc elpereg,
De ég a tűz és a szív szeret,
Egyek voltunk s maradunk,
Mindig egymás felé haladunk,
Miénk az óceán minden cseppje,
Szél hátán futunk fel a hegyre,
És bátran felállunk, ha elesünk,
Egymást karolva, hiszen szeretünk.
A kölcsönkapott erő most elhagyott,
Hív tovább az út, néznek a tegnapok,
Előre… A megígért holnap dallamát
Boldog, nyitott szívvel venni át…
Mezítelenre vetkőzöm hát, levetem e földi-kényszer-test-ruhát,
S talán még sosem voltam ily ékesen öltözve, látni az aurát,
Amit a szeretet fénye tölt ki, s arcodra sugározza való lényemet,
S még nézlek, de már elszunnyadok… és angyalokkal ébredek…
/Hezekiah, 2006./
|
