|
|
Bagi László Hezekiah:
Egy csillag vagy...
Múlnak a percekkel tűzdelt órák,
De te csak fújod a világi nótát,
Hagyod, hogy az élet elfusson melletted,
Pedig tudod, ott belül a szívben kell keresned.
Minden csillagtalan éj és mosolytalan nap,
Veled fordul át, akár ez a forgószínpad,
Melyen a léttel játszol, s hiába mesél a jászol,
Jézusi Szeretetről… Sötétben tapogatva mászol…
Az a nyerő, aki eltapos, pedig az élete túl lapos,
Nem hallotta ezt: várat ne a pénzedből alkoss,
Mert a pénz hiába csörög, ha lelked üresen zörög…
Hogy lesz ebből tisztító tűz, lángoló fény, örök?
Gyere, ébredj Hit ereje, és e föld embere,
Világos tekintettel nézzen Atyám, kedves szemedbe!
Mert mindenki szomjazó, engedd inni őket,
Hogy együtt szeressék a Napot és a felhőket!
Ember, hát most virágesőt és Szeretetet hints,
Mert benned a világ, benned a kincs, így baj sincs,
Csak feladat, csak út, és tiszta forrás; a lélek egy kút,
S örömkönnyünk csordogálva a másikéval összefut…
Egy csillag vagy, a Fény gyermeke, lásd önmagad,
Vedd le az álarcod, mert rád súllyal, önzőn tapad,
A tükörben ismerd meg igazi arcod, az utcán ismerj fel,
S a mosolyoddal menjek tovább, legyen ez a közös jel,
Hogy egymásért létezünk, s mint szárnyaló madarak,
Magasba emelkedünk, mert velünk az Akarat,
S most rajtad a sor, hogy beteljesítsd sorsodat,
Hisz vártál már, vártál rá oly sokat,
Itt, ahol mindenkire szükség van, a földön,
És most kiléphetsz végre a sűrű ködből,
Hogy lásd: a többieknek Te vagy a legfontosabb…
Élj hát szíved szerint, és úgy tedd a dolgodat!
/Hezekiah, Iszathámi, 2006./
|
