|
Bagi László Hezekiah: Vihar előtt, vihar után
Vihar előtt, vihar után, Ölel a csönd, néma-puhán… És most a hangok süvöltik el, Az élethez igazán mi kell…
Fény és sötét, hangok és csend, Mosoly és könny, a káosz, a rend, Fellegek, viharok, nyugalom, Harmónia, béke utadon…
Vihar előtt, vihar után, Átbújik lélek kapuján A szó, s az esőcseppek tükre Ültet csilingelve helyükre
Illatot, a szívdobbanást, Szivárvány színeit, hogy lásd, Az öröklétben fogant szépet, S halld: a végtelen szólít téged,
Vihar előtt, vihar után, Neveden, s nemcsak úgy kurtán, De melegséggel, hosszan ölel Az Időben, időtlen örömmel…
Ahogy a fák, a lég, a föld, Nő a férfit, férfi a nőt Önfeledt pillanatban, érte A Tüzet lobogtatva, égve…
S egy tengerré simul minden A szeretetben, a hitben, Hiszen eddig is egyek voltak, És csókot hintenek a Sorsnak
Vihar előtt, vihar után, Szobájukban, kint az utcán, Szívükben… Emberek, Élnek, S a viharban is… együtt lépnek…
/Bagi László Hezekiah, 2007. január 19./
|