|
Bagi László Hezekiah: Jártak itt lábaim...
Jártak itt lábaim, Álmaim házain, Akartak, s maradtak, Szavamat hallgattad...
Fájt múlt, bíztatott jövő, Rád hullt kín-arcot-szövő Baj, majd boldog pillanat, Abban oltott szívharang,
Lét. Mélán ring tengere, És némán int embere, Míg arcokat fúj a szél, Hidd, harcodban új az éj,
Fénnyel kelt, égből derű, Széppel telt, és bőkezű… Az örök tűz benned ég, A földhöz fűz, sejted rég,
Itt nyitja menny kapuját, Mindig ad egy Nap-ruhát, Szárnyakat lelsz és hitet, Árva vagy, de még vigyed,
Lehetsz te a nagyvilág, S lehetek abban virág, Írhatok illatot, Kincs azon csillagod,
Szüntelen szült elem, Ünnepem, kürtjelem, Könyvlapok, sírhantok, Könny vagyok, sírhatok,
Lélekből, szívemmel, Évekből így emel Valóra, jelenbe Az óra, teremtve
A szóba belélehel, A jóra feléd emel, És már mindegy mi volt, Némán figyel itt Hold,
Nap, és álmos szemed, Az ég számol kezet, S párban kulcsol imára, Mában úgy mos simára
Minden egyes ráncot Isten. Ember: áldott, A kozmoszban morzsa, A Mosolyban sorsa,
S kezében, ó-újvilág, Lelkében lótuszvirág, Egybefolyt idő, s nyílik, Szeret: Most. Hit: Ő. Így, Itt…
2007. május 30. Bagi László Hezekiah
|