|
Bagi László Hezekiah: Kék és szürke
Kék és szürke, a füst gomolyog, A falakon túl a mosolyod, Ott ahol a csillagok gyúlnak, Tüzet raknak éjjel a múltnak, Lenéznek ránk, míg itt gyertya ég, Szép-remény-takaró lett az ég...
Szusszan a künn, fátyolba takar, A benn remeg, szívem szaval, Amint felszakadnak sóhajok, S mint a viasz beleolvadok A fényszem-tarka éjszakába, Hogy legyek végre én a háza Csöndnek, földnek, amíg a völgyet Simítják legördülő könnyek, Igazgyöngyök, csillanó fények. Átengedem magam a szélnek, Heggyé emel, ad szabadságot, Szárnyam alá egy édes álmot, S megérintem lágyan a Holdat, De még így sem tudom: te hol vagy...
Apró, halk léptek... vagy gondolat, Engedem, ha sírás fojtogat, Legyen könnyem az éjben ékszer, Vegyüljön el szürkével, kékkel, S a lánggal! A mécses eltörött. Arcom tán majd egyszer letörlöd...
/Bagi László Hezekiah 2008./
|