Bagi László Hezekiah:
Te nézz ma rám!

Elbújt a Hold, de úsznak a komor fellegek,
Csillagtalan éjben kóbor kutyaként megyek,
Téged kereslek, az ajkaidért ég a szám,
És megtalállak, akarom, hogy te nézz ma rám!

Sínek közt lépkedek, most a vérem zakatol,
És a szürke kövek roppanása átkarol,
Helyetted ölelnek, te távoli, néma lány,
De megtalállak, akarom, hogy te nézz ma rám!

Régi életem alagút, de itt a vége,
A hazug, rossz emlékek könyve széjjeltépve,
Új lapokat nyitok, akkor is, ha néha fáj,
Mert hozzád megyek, akarom, hogy te nézz ma rám!

Nincs többé kérdés, nincs semmi más csak a válasz,
Õrült vagyok, de ami azzá tett: a vágy az,
Hajt hozzád, s már nem én megyek - az út lép alám,
Hogy lássalak, érezzelek, és te nézz ma rám!

Ez az én reggelem, és ez a te hajnalod,
Érted a múltamat, egy világot hagytam ott,
Mint üres üvegeket egy görbe éjszakán,
Hogy levetkõzve a tegnapot, te nézz ma rám!

Hogy legyen egy kéz,
Hogy nézz ma rám, nézz,
És legyen tûz, forrjon a vér,
Legyünk az idõ, legyünk a tér!

/Bagi László Hezekiah, 2007./